2011. February 21. írta: Simon-Szabó Ágnes
Goethe Színtan című műve megjelenésének 200. évfordulója alkalmából 2010-ben a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) nemzetközi pályázatot hirdetett. A GOETHEORIE pályázatra olyan tervezőgrafikai munkákat lehetett benyújtani, amelyek valamilyen módon kötődnek Goethéhez, a színtanhoz vagy a színekhez. A beérkezett alkotások közül magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri választotta ki mind a díjazott, mind a kiállítandó pályaműveket.
A MATT szakmai díját Orbán Péter, különdíját Szelényi Károly kapta. A Magyar Goethe Társaság különdíjában Farkas Anna részesült. Társaságunk megítélése szerint ő volt az a művész, aki a leginkább érzékenyen és átgondoltan alkalmazta a kortárs grafika eszköztárát a Színtan teljes német nyelvű szövegét feldolgozó plakátpárján.
Az 50 legkiemelkedőbb munkából, köztük a díjazott alkotásokból készül kiállítást 2010 telén több mint háromezren látták magyar tervezőgrafikus szakma egyik legjelentősebb eseményén, a Graphifest fesztiválon.
2011. February 3. írta: Simon-Szabó Ágnes
Társaságunk tagja, Dr. Horváth Géza 2011. február 17-én tartja habilitációs előadását a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Tudományos értekezésének címe: “Organikus szövegszerkezet Goethe Werther regényében”. Az előadás nyilvános és a Kari Konferencia teremben (Egyetem u. 2. fsz.) hallgatható meg 12 órától.
2010. December 4. írta: Magyar Goethe Társaság
Az adventi időszak megszokott, kedvelt kelléke az édességekkel vagy tetszés szerinti ajándékokkal megtölthető kalendárium. A naptárkedvelők az idei évben egy igazi kuriózummal lephetik meg gyermeküket, unokáikat, vagy éppen saját magukat, ha egy kis kulturális kirándulásra vágynak Goethével. Anne Bohnenkamp és Nicole Peter ötlete alapján az elmúlt hét óta már kapható a frankfurti Goethe Múzeum vezetői által kiadott, Goethe szülőházát ábrázoló adventi naptár, melynek ablakai az eddigi naptáraktól eltérően csokoládé helyett egy-egy apró történetet rejt a költőfejedelem frankfurti gyermekkorából. A legkisebbek így bepillantást nyerhetnek az ifjú Goethe mindennapjaiba, csíntevéseibe. Megismerhetik a családi ház történetét, illetve annak mostani állapotát is megpillanthatják egy-egy kép erejéig. Az adventi naptárhoz mellékletként megkapják a történetekkel teli, kis füzetecskét is. A kiadvány apró történeteit Doris Schumacher válogatta és írta, a hozzáillő illusztrációkat pedig Nicole Peter készítette.
A naptár megvásárolható személyesen a frankfurti Goethe Múzeum ajándékboltjában, illetve megrendelhető a következő cím alatt.
Ára: 9,95 Euro / Szállítási költség: kb. 6,90 Euro
2010. December 3. írta: Magyar Goethe Társaság
Az elmúlt évekhez hasonlóan már kapható a 2011-es „Mit Goethe durch das Jahr 2011” naptár. Az alkotók az idei évben Goethe és Kleist rövid, különös kapcsolatát állították a kalendárium középpontjában. Goethe rajongott Kleist „Zerbrochene Krug” című darabjáért, és a színre is vitte azt. Az ifjú, elismerésre vágyó Kleist, azonban az irodalom azon elismert fokára vágyott, ahol Goethe is helyet foglalt. A kezdeti példakép riválissá vált a törekvő fiatal drámaíró számára, és kezdeti pozitív kapcsolat hanyatlásnak indult. A tapasztalt és elismert Goethe szkeptikusan nyilatkozott. A kudarcot vallott, és negatív kritikával illetett „Der zerbrochene Krug” bemutatója után azonban Kleistnek alkalma nyílt személyesen is találkozni a költőfejedelemmel. Goethe nem ismerte el művének valódiságát, kétségbe vonta annak minőségét, Kleist azonban – a kortársak feljegyzéseiből kiderül – nem fogadta el a Werther alkotójának kritikáját. A naptár a két drámaíró válogatott életbölcsességeit társítja az egyes hónapokhoz.
A naptár megrendelhető online a nagyobb könyvesboltok honlapján keresztül.
Ára: 7,90 Euro
2010. November 2. írta: Magyar Goethe Társaság
A Magyar Goethe Társaság pályázatot hirdet a „Goethe és a művészetek“ témájú weimari konferencián való részvételre.
Kétévente, a pünkösd előtti héten szerdától szombatig kerül sor a Weimari Goethe Társaság hagyományos nemzetközi közgyűlésére. A 12 szekcióban zajló tudományos konferenciából, taggyűlésből, kulturális eseményekből és egy kirándulásból álló eseménysorozaton alkalmanként 20 országból mintegy 600 érdeklődő vesz részt. A következő közgyűlés időpontja: 2011. június 15-18., helyszíne Weimar.
A Magyar Goethe Társaság évek óta támogatja Goethével foglalkozó egyetemi hallgatók és fiatal kutatók részvételét a weimari eseményeken. A 2011-es közgyűlésre, melynek témája „Goethe és a művészetek“, 2011. február 28-ig lehet jelentkezni.
Jelentkezési feltételek:
- nappali tagozatos hallgatói jogviszony VAGY részvétel doktori programban
- német szakos tanulmányok VAGY kiváló némettudás
- témavezető tanári ajánlás a Goethe-korról írt tudományos diákköri dolgozatról vagy szakdolgozatról ill. ezek készüléséről, VAGY szemináriumvezetői ajánlás egy Goethe-korral foglalkozó szemináriumon való aktív részvételről
A jelentkezés módja: e-mailben a Magyar Goethe Társaságnál az info@goethe.hu címen
Jelentkezési határidő: 2011. február 28.
A jelentkezések elbírálásáról a Magyar Goethe Társaság elnöksége dönt. A nyertes hallgatók számára a szállás és a részvételi díj átvállalásával biztosítjuk a weimari konferencián és a hozzá kapcsolódó eseményeken való ingyenes részvételt. Az útiköltséghez támogatás igényelhető.
A pályázati kiírás letöltése
2010. November 2. írta: Magyar Goethe Társaság
A Magyar Goethe Társaság 2010. november 5-én, pénteken 15.30 órakor tartja évi közgyűlését. A helyszín az ELTE Germanisztikai Intézete (1088 Budapest, Rákóczi út 5.).
A közgyűlést követően 18 órai kezdettel kerül sor a “Színtan”-napok keretében a GOETHEORIE kiállítás megnyitójára (helyszín: Design Terminál, Budapest, 5. kerület, Erzsébet tér), ahol egyebek között a Társaság különdíjának átadására is sor kerül.
A közgyűlésen és az azt követő programon minden érdeklődőt szeretettel látunk!
A hivatalos meghívó letöltése